Ember emlékezet óta nem történt még arra példa, hogy valakit egy ilyen kór támadott volna, meg mint engem. Egy kór melyet a háziorvosom nem tudott beazonosítani. Hasfájásra és szédülésre panaszkodtam, eleinte ezért úgy hitte gyomorontásom van. Én mégsem hittem neki. Hogy miért azt nem tudom de valami azt sugallta, hogy nem semmi bajom. Mégis a fájdalmam egyre fokozódott. A szomszéd talált rám összegömbölyödve a padlón egyik nap majd felajánlotta, hogy úgyis megy Debrecenbe, felvihet a kórházba. Nem éreztem szükségességét ennek. Ámbátor nagyon rosszul voltam mégis az tudatosult bennem hogy semmi bajom sincs. A fájdalom másnapra még erősebb lett mintha ki akart volna szakadni a hasfalam. Gondoltam bemegyek a rendelőbe, de nem bírtam felállni az ágyamból.. Önkívületben voltam ordítozni kezdtem. Szólni akartam valakinek, hogy segítsen. Ismét a szomszéd képében jelentkezett a segítség, aki feltűnően érdeklődött a hogylétem felől. Bevitt a kórházba, ahol megkezdődtek a vizsgálatok. Semmit nem találtak! Egészséges vagyok, azt mondták. Hazamentem majd este TV-nézés közben újra rám tört a görcs. Kopogtattak. Odakúsztam majd mikor nagy nehezen kinyitottam az ajtót semmit sem találtam. Lefeküdtem majd mikor az álom elragadott volna szenvedéseimből cuppogó léptek zaját hallottam a konyhából.. Először azt hittem a fájdalom kelti az illúziót de aztán rá kellett jönnöm, hogy nem az. Verejtékezve a kínoktól gyötörve elindultam kifelé a sötét folyosón majd a konyhába. Hogy egyre közelebb értem a zajhoz az annál lett hosszabb kísértetiesebb Majd hosszan elnyúló. Nyikorgást hallottam a hátam mögött. Ijedve kínlódva megfordulta és láttam, hogy az ajtó csapkodja valami. Egy pillanat múltán rá kellett döbbenem, hogy az ajtó magától csapódik ki-be. Féltem a fájdalom és a tehetetlen félelem munkálkodott bennem. Remegni kezdtem próbáltam elhinni hogy csak a képzeletem játszik velem de a hangorkán egyre csak erősödött. Kivágódtak az ablakok. A jeges fuvallat, mint halált hozó szellemkezek markoltak belém. A kín fokozódott. Éreztem, hogy vér folyik le a hasamról. A kínok embertelenek voltak. Ordítottam a kétségbeeséstől. Kivágódott a tálalószekrény majd a tányérok röpködni kezdtek. Elmém ekkor felmondta a szolgálatot és én, csak repül, repültem az árnyak felé...